szerző: Pingyi 2010-06-08 22:42
Több hónapos egyeztetéseket követően június 3-án az FTC Üllői úti székházába volt hivatalos a Felsőpakonyi KSE vezetősége, és ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett az egyesület története. A siker ezúttal az FKSE vezetőinek, és fő támogatójának, Gáspár Jánosnak köszönhető: egyesületünk ugyanis együttműködési megállapodást kötött a Ferencvárosi TC-vel.
Gáspár János, és az Ergofer Kft. neve évek óta ismerősként köszön vissza az FTC házatáján, hiszen a sportszerető üzletember több szakosztálynál is segédkezik a zöld-fehéreknél, így amikor felvetődött, hogy az FTC utánpótlás-bázisokat szeretne kialakítani, képbe került Gáspár János és klubja, a Felsőpakonyi KSE. A megbeszéléseket aztán tett követte, és a két klub közötti szerződés megköttetett. A szerződés értelmében a Ferencváros szakemberekkel, szakmai útmutatással segíti a Felsőpakony munkáját, a pakonyhoz tartozó régió tehetségeinek felkutatását, azoknak Felsőpakonyra invitálását. A felsőpakonyi fiataloknak pedig lehetőségük lesz az FTC hasonló korosztályú csapatainak edzésén megmutatni, mire is képesek.
A szerződésből - a jelenlévők egybehangzó véleménye szerint -, mindkét klub profitálhat a jövőben.
Nagy János
forrás: felsopakony.hu
Kempf Károly Ignác kapcsolódó írását az alábbi linken olvashatják:
http://www.kempfkaroly.hu/pakonyiSport/?newsid=272
194 olvasó :: Vitaindításhoz jelentkezz be! ::
| Kategória | Cím | Dátum | Szerző | Olvasó |
|---|---|---|---|---|
| Hírek | Hajléktalan telep létesül Pakonyon? |
2011-05-13 | Adminisztrátor | 552 |
| Rendezvények | Családi és Sporthétvége - szeptember 3-tól 5-ig |
2010-09-01 | Adminisztrátor | 372 |
| Közbiztonság | Vakáció = még több veszély |
2010-06-22 | Bodzan Lajos r.zls | 392 |
| Rendezvények | Majális - 2010. május 1. |
2010-04-26 | Adminisztrátor | 461 |
| Hírek | Pályázati siker |
2009-06-17 | Kempf Károly Ignác | 217 |
| Rendezvények | Majális és gyermeknap |
2009-04-26 | Pingyi | 1937 |
2012-01-08 20:58 Attila utca nap
Megint nagyon jól sikerült az Attila utca napi "mulatság". :)
Mellékelek egy képet is róla....
írta: joanyu
2011-12-20 08:44 kutya
2011.12.16-án az Attila utcában találtunk egy kölyökkutyát. Kislány, fehér szakáll, fehér nyakkendő....
írta: zsoci
2011-11-30 09:50 Kérdezek, hátha felelnek...
Üdvözlök mindenkit!
Itt az év vége nemsokára.
Magunkba nézve zárszámadást tartunk,hogy mit cseleke...
írta: androo
2011-10-11 13:30 Kis házat keresek!
Felsőpakonyon kicsi, házikót keresek 9 millió forint körül, tavaszi költözéssel. Nyugdíjas édesanyám...
írta: Kacsa
2011-10-11 09:38 tüzifa
Kivágtunk két nagy fenyőt, van kb. 10 q. Ha valakinek kell tüzifának, alkalmi áron elvihető. Tel: 20...
írta: syrius
2011-09-19 13:24 Bringás találkozó!
Ha kedvetek van mehetünk biciklivel innen is(pakonyról) kb.1 órás biciklizés.Nem muszáj vonatozni.Me...
írta: gaborfabia
n
2010-09-18 10:26 gallery: Pakony a hó alatt
Ha nem csal az emlékezetem, ez már az eltakarított...
írta: Pingyi
2010-02-07 21:22 gallery: Attila utca nap
Tölthetek Neked is?...
írta: joanyu
2010-02-07 14:06 gallery: DSCN3753.JPG
Igen, viszont nagyon szép. :)...
írta: Pingyi
| A legfrissebb hírek |

