pakony.hu
magyar english 
 | látogatók: 501030 | oldal letöltés: 411 | összes találat: 742011 | Vendég
Fizetett hirdetések
 Boros György László képviselőjelölt bemutatkozása 
Felsőpakony user
Boros György László
Boros György László

Kedves felsőpakonyi lakótársam!
Ez az első alkalom, hogy hivatalosan is megszólalok, eddig csak halkan tettem a dolgomat, megtettem, amire megkértek, válaszoltam, ha kérdeztek, pont úgy, ahogyan Ön, én is megpróbáltam élni, felnevelni a gyermekeimet, és nem törődni a sötét fellegekkel.
Ernyőt tartottam a fejem fölé, nem ázott az sem, aki közel állt hozzám. De ma már ez kevés, úgy érzem, többet is tehetnék, ezért gyűjtök ajánlócédulákat, ezért indulok a képviselő választáson. (x)

Engedjék meg, hogy néhány szóban bemutatkozzam, ezzel is segítve az Ön felelősségteljes választását, amit majd a szavazófülkében kell megtennie.


Közel tizenöt éve lakom a feleségemmel és három gyermekünkkel Felsőpakonyon. Pestről jöttünk ide, egy békésebb élet reményében. Itt építettem házat, itt jártak a gyerekek óvodába, iskolába, kitapasztaltam jót, rosszat, amit csak ez a kis falu nyújtani tudott. Kezdetben albérletből albérletbe költöztünk, mert anyósom háza minden szempontból szűknek bizonyult egy ekkora család számára. Akkor lettünk csak nyugodtabbak, amikor végre a saját telkünkön húzhattuk meg magunkat egy ideiglenes épületben. Innen építkeztünk, innen jártak óvodába a gyerekek, s igaz, hogy beesett a hó a rosszul összerakott tető miatt, igaz, hogy reggelre gyakran befagyott a vízcsap a kád fölött, de videofelvétel őrzi, hogy december elején betért hozzánk a télapó és két krampusz. Mindeközben elkészült annyira a házunk, hogy a karácsonyt már benne ünnepelhessük a könnyező falak között.


Hirdetés - A cikknek még nincs vége

Lassacskán megismertem a pakonyiakat, s ők is megismerhettek engem. Észrevétlen lettem igazi felsőpakonyi, s egyszerre érdekelni kezdett az is, hogy mi történik körülöttünk, s miként vehetnék benne részt.
Innentől nem írhatok mindent egyes szám első személyben, mert feleségemmel – Borosné Radics Mariannával – közösen tettünk szinte mindent, ami számít.


Az első komolyabb részvételünk a falu életében az Agora újság szerkesztésének átvétele volt. Ez majd’ tíz évvel ezelőtt történt, de onnantól váltott arculatot a lap – a kezdetleges közlönyjellegű fénymásolat helyett igazi újság kinézetet kapott, s a tartalma is színesebbé, izgalmasabbá vált. A lelkesedésünket az sem törte meg, hogy az önkormányzat hamarosan kihúzta alólunk az újságot, és hosszú ideig nem jelent meg semmilyen formában. Azonnal létrehoztunk egy saját kiadványt „Miújság Felsőpakony?” címmel, és folytattuk a missziónkat az önkormányzat ellenében is. Jellemző módon, ha anyagi támogatást nem is, de híreket végül sikerült kisajtolni belőlük. Aztán persze hónapokkal később kiderült, hogy a testület megszavazta a Miújság támogatását, csak jellemző módon erről bennünket – akikre leginkább vonatkozott – elfelejtettek értesíteni. Így a Miújság anyagi okokból, néhány szám megjelenése után megszűnt. Felsőpakony hosszú időre helyi újság nélkül maradt.


A közelebbi múltból a felsőpakonyi szélessávú internet elindítása volt talán a legfontosabb abból a szempontból, hogy kapcsolatba kerüljünk a falu lakóival, még ha ez a kapcsolat – kezdetben legalábbis –, jórészt üzletinek indult. Az addigi lomha és percdíjas internetet egy ócsai és egy pesti céggel karöltve korlátlan és havidíjas szolgáltatással bővítettük, így Felsőpakonyon is csatlakozhatott a világhálóhoz.


Ezzel párhuzamosan 2004-ben hoztuk létre a Felsőpakony Portált – www.pakony.hu –, amely sokáig meghatározó médiuma volt a falu internetes közösségének, és reméljük, továbbra is az marad. A történetéről itt lehet többet olvasni. http://www.pakony.hu/news/view/persona-non-grata-lettunk/


A társadalmi, politikai életen túl, Felsőpakony kulturális életében is tevékeny részt vállalunk: A majálisok, falunapok, sportnapok, bálok és más ünnepek, események rendszeres és aktív résztvevői vagyunk, és soha nem kértem pénzt a segítségemért, az idei majálison betöltött szóvivői szerepemért például még egy köszönömöt sem kaptam.


Persze nem minden munkánk aratott sikert. A felsőpakonyi színkör megalapítása, a több hónapig tartó próbák, és a két előadás, megütötte ugyan a falu figyelemszintjét, de pont azokhoz nem jutott el, akiknek elsősorban szántuk. Hiába volt teltház, hiába tetszett mindazoknak, akik végignézték, hiába voltak, akik azonnali ismétlést követeltek, ahhoz mégiscsak gyengére sikeredhetett, hogy az óvoda vagy az iskola felfigyeljen rá, és felkérje a színkört egy-egy házon belüli előadásra. De nem adjuk fel, mert a kudarc is az életre tanít. (Azóta a múlt tavasszal a zuglói Cserepesházban kárpótolt bennünket száz gyerek vastapsa.)


Nem vagyok már fiatal, de még öreg sem. Az eltelt évek pontosan arra voltak jók, hogy kitapasztaljam az élet minden oldalát, legyen az rossz vagy jó. Voltam már szobafestő, takarító, kézbesítő és fényképész. Dolgoztam három műszakban, és folyamatosan túlóráztam, ha úgy hozta a szükség. Jelenleg rendszerprogramozói végzettségemet egy számítástechnikai családi kisvállalkozás vezetőjeként kamatoztatom, de ha muszáj, ma is megragadom a talicskát. Mellékállásban pedig időseknek oktatok számítógép ismereteket és internet használatot.


Mondhatnék litániát arról, hogy mi mindent szeretnék, ha megvalósulna Pakonyon, de nem teszem, mert nem hitegetek senkit. A jövő nem csak az akaratunkon, hanem az okosan megragadott lehetőségeken is múlik. Arról viszont bátran nyilatkozom, hogy képviselőként csak olyan esetben emelem szavazásra a kezem, ha értem és egyet is értek azzal, amiről döntenem kell. Lustaságból, kényelemből vagy ostobaságból bólogatni nem fogok!


Nem függök pártoktól, polgármesterektől, csak Önöktől. Csakis egy dolog számít: Felsőpakony! Kérem, szavazzon rám, szavazzon mindkettőnkre, hogy jobbá, tisztábbá és szebbé tehessük Felsőpakonyt!

Boros György László
telefon: 20 966 82 82


 Felsőpakonyrank
  értékelés: 0%
 :: 

 410 olvasó :: Vitaindításhoz jelentkezz be! ::

 
 Nincsenek hozzászólások a cikkhez 
Login


Elfelejtett jeszó
Véletlen kép
emlékezők
A legfrissebb hozzászólások

2012-01-08 20:58 Attila utca nap
Megint nagyon jól sikerült az Attila utca napi "mulatság". :)
Mellékelek egy képet is róla....
írta: joanyu

2011-12-20 08:44 kutya
2011.12.16-án az Attila utcában találtunk egy kölyökkutyát. Kislány, fehér szakáll, fehér nyakkendő....
írta: zsoci

2011-11-30 09:50 Kérdezek, hátha felelnek...
Üdvözlök mindenkit!
Itt az év vége nemsokára.
Magunkba nézve zárszámadást tartunk,hogy mit cseleke...
írta: androo

2011-10-11 13:30 Kis házat keresek!
Felsőpakonyon kicsi, házikót keresek 9 millió forint körül, tavaszi költözéssel. Nyugdíjas édesanyám...
írta: Kacsa

2011-10-11 09:38 tüzifa
Kivágtunk két nagy fenyőt, van kb. 10 q. Ha valakinek kell tüzifának, alkalmi áron elvihető. Tel: 20...
írta: syrius

2011-09-19 13:24 Bringás találkozó!
Ha kedvetek van mehetünk biciklivel innen is(pakonyról) kb.1 órás biciklizés.Nem muszáj vonatozni.Me...
írta: gaborfabia n

A legfrissebb kommentek

2010-09-18 10:26 gallery: Pakony a hó alatt
Ha nem csal az emlékezetem, ez már az eltakarított...
írta: Pingyi

2010-02-07 21:22 gallery: Attila utca nap
Tölthetek Neked is?...
írta: joanyu

2010-02-07 14:06 gallery: DSCN3753.JPG
Igen, viszont nagyon szép. :)...
írta: Pingyi

A legfrissebb hírek
2011-09-14 22:01
Bringás találkozó!
2011-05-25 19:29
Közmeghallgatás
2011-04-13 08:45
GYERMEKRUHA CSODÁK HETE
rss   css   xhtml   ©Copyright Decologic Kft 2004. engine: xiaoyu v2.2.00 xhtml by decologic  -   oldal generálás: 122.80 ms