2010-02-20 21:49Üzenetek: 72
Csatlakozott:
2009-03-29
Dr. Kuyper Ábrahám
1837–1920
Carlyle történelmet csináló hősei jutnak eszembe, valahányszor dr. Kuyper életéről olvasok, vagy mélyenjáró munkáit tanulmányozom. Íme, a karrier: egy falusi pap, megragadtatva az Úr Lelke által, hazájában a legelső teológussá, politikussá, tudóssá és publicistává növi ki magát s mint ilyen, miniszterelnökké lesz. Ha a fényképét nézem; csupa energia, csupa akarat. A hódító kálvinizmus kimetszett bélyege, a "Soli Deo Gloria" gondolatának rettenthetetlen harcosa. Ha a munkáit olvasom, szédületes tudása elkábít s bámulatba ejt. Nem én, kortársai állapítják meg, hogy nemzetének legnagyobb fia volt, s mint egy életírója mondja: "Hollandiának az egész 19. században nem volt ilyen sokoldalú vezére, akinek hatása a nép életének minden területére oly mértékben terjedt volna ki, mint az övé". Fanatikusan szerették és bámulták, de fanatikusan gyűlölték is és féltek tőle. Amikor azonban 70. születésnapja 1907-ben elkövetkezett, legnagyobb ellenfelei is, letéve a harcnak fegyvereit, emelkedett lélekkel hajtották meg lobogójukat pártokon felülálló egyetemes nagysága előtt. A nagy liberális lapok mind tisztelettel adóztak szellemi szuverenitásával szemben. Az Algemeen Handelsblad szerint pl. Kuyper "univerzális szellem". "Mit hozott számunkra hetven év alatt?" így kiált föl, s megadja rá a feleletet: "Új hangot a sajtóban, s nyelvünk újjászüietését. Új egyházat a régi hit számára, s új perspektívát Groen politikai pártja számára. Új politikát s új politikai alapelveket... harcos és
---------------------- ------------------------------- ---------------------------
VIII
prédikátor... keresztyén a hite szerint... de liberális egész viselkedésében... Majd folytatja: "Így áll előttünk dr. Kuyper 70. születése napján, mint az erőnek rendkívüli képviselője, mint egyházalapitó, koalíciószervező és demagóg [népvezér]. Apostol, szónok, politikus és zsurnaliszta; pártvezér, teológus, irodalmár és stiliszta; mint mindenkinél nagyszerűbb "játékos, a néplélek zongoráján"; mint causeur, charmeur [szellemes, elbűvölő társalgó] és maró polemista... csodálatos világszellem..., Semper Dominus".
Tényleg úgy van. Emberi szempontból tekintve, dr. Kuyper élete a legtüneményesebb karrierek egyike. Ifjú korában a legérdekesebb a lelki fejlődése. Született 1831 október 29-én Maassluis városkában. Apja később middelburgi ref. lelkész. Az ifjú Kuyper tengerésznek készül. Családja rábeszélésére teológusnak megy. Leidenben Scholten lábainál ülve, az akkor virágzó modern teológia híve lesz. Elvégezve a teológiát, egy kis Beesd nevű faluba kerül lelkésznek. Közben a groningeni egyetem egy pályadíjat tűz ki Lasco-ra vonatkozólag. Kuyper pályázik rá s ez kényszeríti az ifjú papot arra, hogy Kálvint és a kálvinizmust tanulmányozza. Ez a tanulmányozás fordulópontot jelent az életében. Egész szívével a kálvinizmus felé fordul. A történelmi, tiszta kálvinizmus nagyszerű világnézete rabul ejti lelkét. Falujának egyszerű híveínél, esti beszélgetéseiben – mint később maga is elmondja "Vallomásai"-ban – Kálvin szólalt meg a számára. "Kálvin fedezte fel számomra – írja egy helyen – azokat a biztos, csalhatatlan vonalakat, amelyeknek nyomát csak meg kell rajzolni, hogy teljes bizalommal forduljon feléjük az ember. És bár rögtön láttam, hogy exegetikai, pszichológiai és történelmi tekintetben mi már előbbre vagyunk, mint ő, mégis itt találtam meg azokat az alapokat, amelyek a kételkedést megszüntetve, szigorú logikus stílusban engedték felépíteni a hitnek épületét, azzal a meglepő eredménnyel, hogy ennek az épületnek belső kamráiban, a gyakorlati életben, a leg-
-------------------- ------------------------------- -----------------------------
IX
szigorúbb etika uralkodott. És mit láttam? Azt, hogy az, amit az én falum népe a maga nyers dialektusában elmondott, ugyanaz volt, amit Kálvinnál pompás latin nyelven olvastam. Bár némileg eltorzítva, de Kálvin szelleme élt ott, ennél az egyszerű vidéki népnél, amely pedig talán a Kálvin nevét is alig hallotta. És Kálvin úgy tudott tanítani, hogy őt még halála után századokkal is, egy idegen országban, egy elfelejtett faluban ... egy közönséges munkásagy is meg tudta érteni ..."
Megtérése után Kuyper felséges programot tűz ki maga elé: a kálvinizmus teljes restaurációját teológiai, tudományos, egyházszervezetí, társadalmi és politikai téren egyaránt. Groen van Prinsterernek, a nagy kálvinista politika megalapítójának megkezdett munkáját egészen ifjan ő folytatja. Óriási szervező talentuma, csodálatos szónoki és agitátori képessége, szédületes tudása, mindenek felett pedig mesteri tolla nem várt eredményekhez juttatja. Rövid idő alatt belekerül a holland politikai és teológiai harcok kellős közepébe. Egyházi téren a kálvinizmusából teljesen kivetkőzött s jórészben modern teológiai iranyúvá vált nagy református egyház hivatalos vezetősége háborút indít ellene. Hogy is ne, mikor Kuyper a "szabad egyház szabad államban" jelszava alapján megindítja az akciót az államsegélyek [állami támogatások] megszüntetése és az államtól való függetlenség, továbbá az egyházi szervezet gyökeres revíziója érdekében. Ez azonban nem sikerül. A nagy feszültség szakadásra vezet. Dr. Kuyper vagy 400.000 hívével megszervezi a független református egyházat.
Hogy pedig a tiszta kálvinizmus fejlődését biztosítsa, megszervezi a ref. felekezeti oktatás restaurációját is. Keresztülviszi, hogy az állami iskolák mellett most már felekezeti iskolák is állíttathassanak fel minden fokon. Mindezek koronájául pedig Amsterdamban a már meglevő semleges egyetem mellé felállítja közadakozásból a kálvinista szabad egyetemet (Vrije Universiteit), amely még magától az ál-
--------------------- ------------------------------- ----------------------------
X
tala megszervezett ref. egyháztól (Geref. Kerk) is független, de a kálvinizmus alappríncipiuma alapján áll, és annak továbbfejlesztésére alakult. Dr. Kuyper mindjárt két tanszéket is vállalt az egyetemen, amig az anyagilag jobban megerősödik. Közben pedig, hogy a kálvinizmus érvényesülését társadalmi és politikai téren is biztosítsa, ráért arra is, hogy mint képviselő, a parlamentben és parlamenten kívül erősítse és tegye népszerűvé az ún, anti-revolucionáris pártot, amely egyenesen a kálvinizmus szellemének politikai érvényesítésére alakult, s nevét onnan vette, hogy teljes mértékben szembehelyezkedik a francia forradalom ateista alapon felépített politikai és szociális elveivel.
Mint politikus, dr. Kuyper vérbeli demokrata, de kálvinista demokrata. Sem az ósdi konzervatívokkal nem tart, sem a liberálisokkal. Ő a nép embere, a "kisemberek" (kleine luyden) barátja, mint szokták róla mondani. Nálánál mesteribben, írja valaki, még senki sem játszott a holland "nép-lelkiismeret zongoráján."
Politikájában a kálvinista elvek uralmáért küzd minden vonalon, s éppen ezért természetes, hogy a radikálisok, ateisták, szabadgondolkodók és szociáldemokraták esküdt ellenségei. Zseniális lelke hatalmas erőfeszítésének köszönhető, hogy páratlan szervező erejével már több mint 30 év óta veri vissza a keresztyénség mindenféle ellenségének támadását Hollandiában. Ő a holland politika centruma, irányítója, vezetője. Pártja a legfegyelmezettebb, hívei a legöntudatosabb, legelszántabb hadsereg katonái. Míg a nagy református egyház a különféle teológiai pártok harcának martaléka, s az állampénztárhoz kötözve vérvesztetten áll, addig Kuyper egyháza csupa energia, csupa aktivitás, öntudatos szervezett szellemi egység. Ifjúsági egyesületei, munkásszövetségei nagyszerűen szervezettek, prédikátorai elsőrangúak, teológiai egyetemi tanárai kiváló tudósok, s Kuyper emberei ülnek már sok helyütt az állami egyetemek teológiai tanári katedráin is, úgyhogy azt mondhatjuk:
------------- ------------------------------- ------------------------------- -----
XI
egész sereg pap van mát a nagy ref. egyházban is, akik ott maradnak, ott szolgálnak, hogy a népet a tiszta kálvinizmusra visszavezessék. Így talán majd eljön az idő ismét arra, hogy a két egyház újra egyesül, ami már régen beteljesülhetett volna, ha a Kuyper által megszabott elvi feltételekben meg tudtak volna egyezni.
De mindezek a nagyszerű eredmények nem valósulhattak volna meg, ha Kuyper páratlan írói és újságírói talentuma nem érvényesül olyan kitűnően a magas kultúrájú holland nép körében. Kuyper írói termékenysége, elgondolva óriási egyéb munkásságát, szinte hihetetlen nagy. Tudományos munkásságon kívül a legnagyobb jelentőségű dolog az, hogy elvei propagálásául lapokat alapít. Egyet, mégpedig napilapot, a politika számára (De Standaard), egyet pedig, mint hetilapot, az egyházi és teológiai élet számára (De Heraut). Ezeknek majdnem negyven éven keresztül egyfolytában nemcsak szerkesztője, hanem a legtermékenyebb munkatársa is volt. Nem is csodálkozhatunk tehát rajta, hogy a holland újságírók egyesülete őt, a volt református papot választja meg elnökének, s mint ilyen jut 1901-ben a miniszterelnöki székbe.
.........folyt.
[ Módosította: gaborfabian dátum: 2010-02-20 21:55 ]
\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\"De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\" Mt.6,33. Ez így igaz. \\\\\\\\\\\\\\\"..és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. \\\\\\\\\\\\\\\"Jel.20,4 Ide megyünk !